Az ünnepek alatt kiszakadtam a napi nyüzsgésből, így volt időm egy rövid elmélkedésre a pénz és az általunk gyártott dolgok minősége kapcsolatáról. Egy klasszikus szavaival élve: "Prága háza pénzért :)?"

De komolyan, mostanában sokat utazunk. Táncversenysorozatot teljesítettünk Nagymihály, Homonna, Bártfa, Kassa, Zsolna, Miava, Pozsony, Pöstyén, Turócszentmárton, Liptóújvár, Nagyszombat településeken. Voltunk táncvásárokon Firenzében, Londonban. Összehasonlítottam az emberek tánchoz való viszonyát Szlovákia egyes régióiban és külföldön egyaránt.

A lelkesedés és a szerelem összehasonlítható, de nekem úgy tűnik, hogy magát a táncot jobban szeretik külföldön a fiatal táncosok, jobban élvezik, és hajlandóak többet fektetni bele. És mivel a hal büdös a fejétől, bemutatok néhány helyzetet, amelyekkel találkoztam.

Kedves pedagógusok, ezek a pontok az Önök védelmét szolgálják, hogy diákjaik és szüleik ráébredjenek, az Önök hozzájárulása a pedagógiai munkában, a nevelésben, a motivációban, a tanulók nevelésében van, nem abban, hogy tönkretehessenek benneteket.

Mit tapasztaltam?

• az igazgató, néha a tánciskola tulajdonosa varr a gyerekeknek jelmezeket egy-egy táncelőadásra.
• egy tanár vonattal megy egy külföldi táncruhavásárra, hogy egy doboznyi raktári táncruhát tudjon magával hurcolni, amit repülőn vagy buszon nem vinne magával.
• egy fiatal, kezdő tanár elmegy egy vidéki városba, hogy gyakorlót vegyen egy diákjának. A pénztárnál ragaszkodik ahhoz, hogy a kedvezménye szerepeljen a nyugtán, mert a gyerek szülei pontos elszámolást szeretnének. Kérdezem, hogyan fizetik ki az idejét, az utazást és egyebeket, amikor a szülők is az ő kedvezményét akarják felhasználni a vásárlásnál?
• egy tanár elmegy Ukrajnába, hogy 2,50 euróért gyakorlót vegyen, ami nem csak rossz minőségű, de a bőröndjében kell becsempésznie, hogy megspórolja a diákok pénzét.
• egy tánciskola tulajdonosa veszteséges vagy nyereség nélküli táncversenyt szervez. „..... nem fog pénzt keresni a gyerekekkel ....” Ez lehet, hogy nemes, de ehhez hozzátartozik a zsűri, a műsorvezetők, a biztonság és az általános szervezés minősége is.
• oragnizáljon olyan táncelőadásokat, ahol a táncosok létszámfölényben vannak a közönséggel szemben. Nem számít, hogy ezt az eurós alapokból fizetik.
• a tánciskola a tanév végén táncbemutatót tart exkluzív helyiségekben 3 € belépődíj ellenében. Állítólag többet nem tud adni, mert a szülők nem fizetnének érte. Plusz: „..... ez a gyerekeknek szól és köszönet a szülőknek ....” Igen, köszönet a szülőknek, akik nem fizetnek 3 €-t azért, hogy gyermeküket az Állami Színház deszkáin láthassák.

Mi az, ami működik?

• egy pedagógus, akinek tele van a feje tanítással, és „a többit az emberei végzik”.
• mobil fitérka - profi ruhapróbáló szolgáltatása, aki eljön a táncosokhoz az iskolába vagy akár otthonra is, és a testalkatnak megfelelő optimális ruházatot ajánlja.
• olyan koreográfus, aki alkot, de nem látja el egyidejűleg a proviante funkcióját is.
• az iskola igazgatója, aki az iskolát irányítja, és nem egyben a könyvelő, a tanár és a házmester is

És így elgondolkodom - lehet-e egy pedagógus, aki túlterhelt a sok dolog és a szabad kreatív ötletek miatt, jó koreográfus, nevelhet-e embereket arra, hogy értékeljék önmagukat? Igen, képes rá, és én ma és minden nap küzdök ezzel. De meddig? Nem nagyon sokáig! És így látom én is, hogy egyes pedagógusok szeméből eltűnik a lelkesedés és a csillogás, és elkezd terjedni a pocsék hangulat.

Erre nemet mondok. Úgy gondolom, hogy az iskolának és a tanárnak energiát kell adnia a diáknak, át kell adnia a tapasztalatokat, meg kell adnia a tánc szeretetét. És sajnálom, hogy ezt nem lehet ingyen csinálni. Az unalmas lenne. A tanár azért van, hogy adjon. És aki adni akar, annak kell, hogy legyen mit adnia.